"Kis ember hát itt a vége, látod kár volt sírni érte,
Milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen.
Kis ember hát itt a vége, mért nem most ereszkedsz térdre?
Mért nem sírsz, mért nem üvöltesz, szép arcoddal mért örülhetsz?
Kis ember hát mondd, hogy: félek, mondd, hogy: értelmetlen az élet,
Mondd, hogy: mindegy miben hittél. Most már akármit megtennél.
Mondd, hogy: hazudnál, hogy ölnél, mondj amit akarsz úgy könyörögjél
Csak már ne mosolyognál végre ilyen szemtelenül az égre.
Kis ember hát itt a vége, nem volt semmid, ami megérte,
Néhány egyszerű szürke évet mosolyogsz meg most hát nem érted.
Jó időkben semmid sincsen, rossz időkben tiéd minden,
Téged küldenek elsőnek, és először terád lőnek.
Mindig minden zászlót vinni, mindig mindegyikben hinni,
S mindig félni hogy itt a vége, mert még számon kérnek érte.

Kis ember mi lett belőled, most hogy elszálltak az évek?
Nem kérdezték hogy elég-e, ahogy éltél úgy lett vége.
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek."
/Erdész Róbert - Solaris/

Elolvastam, és úgy sírtam.
Sőt, zokogtam.
Utána...

Mert olyan szép...

(Nagy költő ez az Erdész Róbert :-)) ) ))

Nagyon megszerettem ezt a számot. Volt időm rá, mert anno ez a kazetta beragadt az autómagnóba és mivel nem lehetett kiszedni...hát benne maradt. Ha zenét akartunk hallgatni, csak ez a kazi volt....mondhatni adott volt, a választási lehetőség teljes nélkülözésével. De megkedveltem, és kívűlről fújom az összes számot. Ez a dal az egyik kedvencem...persze énekelve még jobb is, mint így. Mármint ha nem én énekelem, hanem az előadója. :-))

Cabaret : Mert te mindig sírni akarsz

De jó!! Emlékszem rá, mennyit hallgattuk! Ez egy jó kis kazi!

Igen, ezen van az a szám is, amit szintén szerettünk, hogy :
Hegyikristály parakőből s a víz a földből sikítva jön föl, lám hol tart a tudomány....
Elég egy paranormális mágneses tér és egy parakinetikus és parafadugós kis kézi készülék,
és máris grafológiailag együtt állunk s az aszcendenseinkel együtt hálunk,
hát ilyen egy nagy szerelem....

Akkoriban volt ez a kazi műsoron, mikor olyan sok helyre eljutottunk, mentünk mindíg mindenfelé. De jó is volt !!!!

Tényleg, akkor járkáltunk a Polskival, abba ragadt bele, ha jól emlékszem. Mentünk a plázsra, ligetbe stb. Na és az "én öltem meg Lora Palmert"!!!

Az még nagyon jóóóóóó!!
És teljesen jogos önvédelemből !!! Egyikünknek mennie kellett...tudtam vagy én vagy Ő !!!

... elkezdtem felidézni azokat a zenéket, amiket a '70-es, '80-as években hallgattam. Nagy kedvencem volt a Napoleon Boulevard és rajtuk keresztül eljutottam egy olyan formációhoz, amelyről eddig nem hallottam. Az Erdész Róbert billentyűs, szövegíró ötlete alapján megálmodott együttes /Ullmann Zsuzsa - ének, Bogdán Csaba - gitár, Szentmihályi Gábor - dob, valamint közreműködött még Demeter György, Auth Csilla, Kollár Attila és Muck Ferenc/ mindössze egy albumot készített. Meghallgatva a Cabaret fellelhető számait, személy szerint sajnálom, hogy ilyen rövid életű volt a zenekar.

Nagyon szerettem ezt az egylemezes együttest, nagyon szerettem mind az egy lemezét, mind a tíz nótájával. Erdész Róbert nagyszerű zenész, Ullmann Zsuzsának nagyszerű hangja van. A dal pedig téli.

A dalszövegben még most is gyönyörködöm, úgyhogy idemásolom. A Cabaret egyébként Solaris-származék volt, a Napoleon Bld. utáni időkből, egy lemezt ért meg. Ullmann Zsuzsa az énekes.

...Erdész nyilatkozta, hogy szerinte a szövegírói pályafutása csúcsa ez a lemez. Hát...van benne valami. Nem bonyolult értelmű, alternatív szövegek ezek, tulajdonképpen pofonegyszerűek. Ugyanakkor a megfogalmazásban mindig is volt valami vakmerő naivság, ami az egészet érdekessé és figyelemreméltóvá tette a számomra.

Van téma, amit a szerző nem először jár már körbe: ez az Istenben való megbízás a világban látott sok borzadály ellenére. Erdész ezt a témát "elsütötte" már korábban is a Napoleon Boulevard "Uram, segíts!" című számában, az ezen a lemezen található "Védj meg engem önmagamtól" azonban egy fokkal érdekesebb: hiszen már a cím is jelzi a szokatlan szót, azt, hogy "önmagamtól". Például az a sor, hogy"...mondd, tényleg gyilkos-e, aki csak parancsra lő?", máris egy olyan kérdést tesz fel, amin a mai Magyarországon bármelyik oldalról nagy hangon kajabálók ritkán gondolkodnak el, de ezt a szerző is tudja: pesszimistán látja a helyzetet (már '92-ben is!), és ezt el is mondja a "Szabadíts fel!" című dalban, aminek egyetlen mai értelmezési szépséghibája, hogy ha a szélsőjobb rálel, akkor az egész lemez elveszti az eredeti jelentését.
Aztán vannak itt még igazán naiv témák: a nyitó dal, a "Mert te mindig sírni akarsz" például egy közönséges élettársi veszekedést jelenít meg az egyik fél szemszögéből, az "Én öltem meg Lora Palmert" pedig egy brutálisan vicces tv-s őrület Lora Palmerrel, Jockey Ewinggal, és egyéb, '90-es évek eleji tv-s jelenségekkel. A kommunizmus-gúnyolás persze itt is elmaradhatatlan (Erdész ezt különösen magas szinten műveli, iróniájához képest Bródy János kutyafüle), ezúttal a "Gömbvillám" című dal van tele múltbeli utalásokkal, a mohóság megszólítása pedig vicces részletezéssel jelenik meg az "Ólompartizán" című dalban. Az "Itt jön a szerelem" sem egy tipikus szerelmes dal: azt az - általában a kapcsolatokban elfelejtett - alapigazságot kéri egy valaki iránt gyengéd érzelmeket tápláló személy, hogy ne azért legyünk szerelmesek, mert kitaláltuk, hogy szerelmesek vagyunk. Az a szikra, az az érzés vagy jön, vagy nem. És ha nem jön, akkor az a kapcsolat erőltetéssel sem lesz örök és boldog.
Ha az eddigi értelmezések netalántán túl tenyérbemászónak, "megmondom a frankót"-típusúnak tűntek, akkor most megpróbálom megvédeni magam a lemez maradék 3 dalával. Módszerem egyik fele egy klasszikus (és témailag talán igen aljas) megoldás, mert a halálról is sokan írtak már.

Erdész is.

És ha az "A kis gyufaáruslány" a klasszikus mesét dalba foglalva nem is a legjobban sikerült példája ennek, akkor egyrészt a lemez utolsó előtti száma egyszerűen csak annyit mond, ami akár az egész album ars'poeticája is lehetne: "Szép lassan leépülünk, könnyek nélkül mi az nekünk?" Érzéketlenségről érzéketlenül szóló dal, a refrénben egy nagy idézőjelbe tett okoskodással megspékelve. Tiszta skizofrénia. És ha ez még nem lenne elég, akkor tényleg eljön a vég: "Kis ember, hát itt a vége. Látod, kár volt sírni érte." Valaki meghalt. Kár volt élnie mindenért. Talán számon kérik "odafent" a dolgokért, vagy ha még "odafent" sincs, akkor tényleg... itt a vége.

Egy életnek.

És egy lemeznek.

Ez a Cabaret milyen jó. (Erdész Róbert & Ullmann Zsuzsa)